Ezeket látta már?

Nem jön össze a baba, ha kevés a szelén

termekenyseg

A terméketlenség rendkívül sok párt érinthet: vannak, akik évekig hiába próbálkoznak, mégsem sikerül nekik a baba. Szerencsére, sok esetben az életmód megváltoztatásával, helyes táplálkozással és mikrotápanyagok – főként a szelén – pótlásával jelentős mértékben javíthatóak az esélyek.

A hivatalos álláspont szerint teherbeesési nehézségekről, meddőségről akkor beszélünk, ha egy pár egy évig nem használ semmilyen fogamzásgátló eszközt, mégsem jön nekik össze a baba. A becslések szerint a párok öt százaléka terméketlen, vagyis hiába szeretnének gyermeket (és hiába tesznek meg mindent ezért), vagy nem is jön létre a terhesség, vagy a nő sajnos nem tudja kihordani a kisbabát.

A meddőséget sokáig tipikusan női problémaként kezelték, ám az elmúlt évtizedek kutatásai és tapasztalatai során megállapították, hogy a férfiak és a nők nagyjából ugyanolyan mértékben lehetnek felelősek egy pár terméketlenségéért, sőt az is előfordulhat, hogy mindkettőjüknek van olyan egészségügyi zavara, mely megnehezíti a teherbeesést.

Terméketlenséget okozhat a szelénhiány

A szelén egy rendkívül fontos mikrotápanyag, melynek antioxidáns hatásai is vannak, de emellett az immunrendszerünk és a pajzsmirigyünk megfelelő működéséhez is nélkülözhetetlen. A szelén emellett a termékenységet is befolyásolhatja, különösen a férfiak esetében.

A túlságosan kevés szelén nemcsak a spermiumok számát, de azok mozgékonyságát is befolyásolhatja (csökkentheti), a hibás morfológiájú, vagyis alakú spermiumok számát pedig növeli. Ezek a tényezők pedig külön-külön, és együttesen is jelentős mértékben csökkentik annak az esélyét, hogy létrejön a sorsdöntő találkozás a spermium és a petesejt között, és megtörténik a megtermékenyítés.

A szelén bizonyos káros környezeti hatások ellen is védheti a spermiumokat, ugyanis megakadályozza, hogy az esszenciális zsírsavak (amelyek a spermiumok fontos építőelemei) oxidálódjanak. Az oxidálódott zsírsavak is befolyásolják a spermiumok mozgékonyságát, mennyiségét és minőségét. A zsírsavak oxidálódásának rizikóját növelheti minden olyan tevékenység, melynek hatására a a herék, illetve a körülöttük lévő terület felmelegszik (pl. a túl szoros alsónadrág vagy a gyakori, forró fürdő). A szelén pótlásával ezt is kiküszöbölhetjük.

Nőknek is fontos a szelén

A legújabb kutatási eredmények szerint a szelén nemcsak a férfiak termékenységének megőrzéséhez, biztosításához nélkülözhetetlen, de a hölgyek termékenységét is növelheti. A szelén ugyanis hozzájárul ahhoz, hogy egészséges, megfelelő méretű tüszők alakuljanak ki a petefészkekben, melyekből aztán egészséges petesejtek lesznek. Ráadásul, a várandós anya szervezetének megfelelő szelénszintje védheti is a magzatot és csökkentheti a születési rendellenességek rizikóját.

Számos tévhit él bennünk a meddőségről. Olvasson róluk tovább!

Hogyan biztosíthatjuk a termékenységet?

Még azoknál is előfordulhat kisebb-nagyobb mértékű szelénhiány, akik egyébként változatosan és egészségesen táplálkoznak. Az ételeink szeléntartalmát ugyanis befolyásolja a termőtalaj, és hazánkban, illetve más európai országokban sajnos nincs elegendő szelén a talajban. Éppen ezért javasolt a szeléntartalmú étrend-kiegészítők szedése!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához