Ezeket látta már?

Rák: ilyen tünetekből lehet tudni, ha egy anyajegy rosszindulatúvá válik

melanóma, rák, bőrrák, anyajegyszűrés, bőrrák tünetei, fényvédelem

Az utóbbi időszakban szinte naponta diagnosztizálok rosszindulatú bőrelváltozást – számol be megdöbbentő tapasztalatairól dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus.

Sajnos egyáltalán nem ritka a fiatal korosztály érintettsége, előfordult, hogy 18 évesnél fiatalabb betegnél igazolta szövettani vizsgálat melanomát. A súlyos lefolyású betegség ellen a fényvédelem és az önvizsgálat mellett a rendszeres anyajegyszűrés, a korai diagnózis nyújt védelmet.

Mennyire fontos a fényvédelem a megelőzésben?

- A fényvédelem fontos, ám könnyen megtévesztő lehet, ha kizárólag erre az egy tényezőre hívjuk fel a figyelmet. Jól mutatja ezt az a tény is, hogy a melanomás esetek egyre gyakoribbak a 20-as éveikben járók körében is, ők pedig nem kizárólag a saját életmódjuk miatt vannak veszélyben, hanem a gyermekéveikben elszenvedett napfény károsodások miatt is. Ha valaki most nem jár szoláriumba, nem dohányzik és 11 és 15 óra között nem tartózkodik a napon, könnyen azt hiheti, hogy szűrővizsgálatra sincs szüksége, hiszen mindent elkövet a megelőzés érdekében.

Pedig a bőr nem felejt, a gyermekkori leégéseket "elraktározza" és a következménye évekkel később is jelentkezhet. A másik gyakori tévedés, hogy a fényvédelem kapcsán főként csak a nyaralások, nyári strandolások jutnak eszünkbe. Emiatt a szabadban töltött idő egyéb változataira – sport, városnéző séta, fűnyírás a kertben - ártalmatlan tevékenységekként gondolunk, pedig az eközben elszenvedett napégés, a bőrt érő UV-sugárzás épp olyan rizikófaktor, mint ha a strandon pirulunk le.

Milyen jelekre érdemes figyelni?

- Az, hogy figyeljünk a testünk változásaira, nagyon fontos, sok betegség esetén segítheti a korai diagnózist, ha nem legyintünk rá, hogy ez a fájdalom most más, ez a csomó nem volt itt, nem halogatjuk a kivizsgálást, hanem időben orvoshoz fordulunk. Az anyajegyek változásainak felismeréséhez azonban még a szakembereknek is nagy tapasztalatra van szükségük. Nem is beszélve arról, hogy saját magunk nem is tudjuk megvizsgálni például a hátunkon vagy a hajas fejbőrön lévő anyajegyeket.

A rosszindulatú elváltozás pedig sokszor nem is itt, az anyajegyekben, hanem más, korábban nem érintett bőrfelületen alakul ki, esetleg nehezen észrevehető területeken. Ma már olyan korszerű technika áll rendelkezésünkre, amely standard körülmények között – megadott távolságból, azonos nézőpontból és fényviszonyok mellett - tapasztalt orvos által elvégezve pontos diagnózist ad bőrünk aktuális állapotáról. Megadott időközönként, vagy előbb is, ha a bőrön valamilyen elváltozás jelentkezik, a legjobb, ha szakemberre bízzuk a vizsgálatát és a döntést a további teendőket illetően.

Milyen időközönként javasolt a szűrés, hogy idejében észre vegyük az elváltozásokat?

- Nagyon egyéni a szűrés gyakorisága. Van olyan páciensem, aki 3 havonta jön ellenőrzésre. Van, aki fél évente, más évente egyszer, ősszel vesz részt szűrésen. A gyakoriság részben a rizikófaktoroktól is függ. Aki a magas kockázatú csoportba tartozik, vagyis világos bőrű, sok anyajegye van, a családjában előfordult már rosszindulatú bőrdaganat, nála a fél évenkénti szűrővizsgálat javasolt.

Ezt befolyásolja az előző vizsgálat eredménye is, ha ugyanis sok olyan anyajegyet rögzítünk a teljes testtérképes anyajegyszűrés során, amelynek szerkezete változatos, akkor gyakrabban fogjuk javasolni a kontrollvizsgálatot. Amennyiben az ellenőrző vizsgálat során olyan szerkezeti eltérést észlelünk, ami sokszor csak 10-30-szorosnagyítás mellett észlelhető, akkor javasoljuk a sebészeti eltávolítást, szövettani vizsgálatot.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Tudta, hogy a D-vitamin és a kalcium segít a megelőzésben?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#anyajegyszűrés

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához