Ezeket látta már?

Alig pár órát alszik, de azt is rosszul? Diabéteszhez is vezethet

alvás, alvászavar, alváshiány, betegség

A cukorbetegség esetében a kevés alvás is egy komoly rizikófaktor.

A Columbia Egyetem kutatói, Dr. James E. Gangwish és munkatársai egy tíz éves megfigyelési időszak alatt közel kilencezer résztvevő segítségével kereste a lehetséges összefüggést a túlzottan kevés vagy túlzottan sok alvás és a cukorbetegség kialakulása között. A vizsgálatban résztvevő 32 és 86 év közötti önkéntesek esetében azok között alakult ki nagyobb arányban a cukorbetegség, akik legfeljebb öt órát, valamint akik legalább kilenc órát aludtak naponta. A kapott különbség nem függött többek között az átlagosan végzett fizikai munkától, az életkortól, az iskolázottságtól, kövérségtől vagy korábbi magas vérnyomástól.

"Úgy véljük, hogy a túl rövid alvás a szervezet egészére gyakorolt hatásai révén fokozza a cukorbetegség kialakulásának esélyét. Alvásmegvonás esetén ugyanis a szervezet rosszabbul reagál a cukorterhelésre, valamint relatív érzéketlenséget okoz az inzulinnal szemben részben a szimpatikus idegrendszer fokozott aktivitása, részben pedig az inzulin ellen ható hormonok, például a kortizol szintjének emelkedése miatt. Ha ezek a hatások tartósan túlzott terhet rónak a hasnyálmirigyre, az előbb-utóbb a vércukor háztartás végleges felborulásához és cukorbetegség kialakulásához vezet. Arra azonban még nincs egyértelmű magyarázatunk, hogy a túl sok alvás hogyan okoz cukorbetegséget, bár az ilyenkor kompenzációként bekövetkező alvásminőség romlás magyarázatként szolgálhat." – fejtette ki Dr. Gangwish.

"Ha csak néhány napra lecsökkentjük az alvás mennyiségét négy órára, már felborulhat a glukóz anyagcseréje, mely hosszabb távon cukorbetegség kialakulásához vezet. Azonban nemcsak az alvás hossza, hanem annak minősége is fontos, ugyanis olyan alvászavarok, melyek a természetes alvást megzavarják, például az alvási apnoe szindróma, szintén növelik a cukorbetegség kialakulásának esélyét" – magyarázta Dr. Lawrence Epstein, az Amerikai Alvástudományi Akadémia korábbi elnöke.

Általánosságban azonban elmondható, hogy a felnőtteknek naponta hét-nyolc órát kell aludniuk minden nap, hogy kipihentek legyenek, míg a tinédzsereknek ehhez napi kilenc óra, kisiskolás gyerekeknek tíz-tizenegy, óvodáskorúaknak pedig tizenegy-tizenhárom óra alvás szükséges éjszakánként.

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ez a prediabétesz 7 tünete, az alvászavar az egyik

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#alvás

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához