Jelenlegi hely

Hirdetés

Komoly a baj, ha a cukorbeteg nem érzi a sérülést

Mit jelent az, ha nem is érezzük, hogy felsértette a lábunkat egy kő vagy éles tárgy? Az érzéketlenség akár komoly problémára is utalhat, cukorbetegeknek nagyon kell erre figyelniük!

Hirdetés

A tartósan magas vércukorszint idegbántalmakat is okozhat

A cukorbetegség sajnos igen sok szövődményt vonhat maga után, hiszen a tartósan magas glükózszint az egész szervezetre komoly hatással van. Ilyen például a diabéteszes neuropátia, mely az agyon és a gerincvelőn kívüli idegek zavarát jelenti. A probléma egyik jellemző tünete a fájdalom, később a csökkent érzékelés/érzékkiesés, bizsergés, hangyamásászerű érzés, zsibbadás.

Bár a diabétesszel küzdők számára a betegség nem ismeretlen, ennek ellenére sokan nem tulajdonítanak annak nagy jelentőséget, ha úgy szereztek sérülést, hogy nem is tűnt fel nekik. Pedig már az első panaszok megjelenésekor érdemes orvoshoz fordulni, ugyanis kezeletlen esetben akár fekélyhez, illetve diabéteszes lábhoz is vezethet a zavar. Ez utóbbi a diabétesz komplex szövődményei miatt alakul ki, és rossz esetben akár az adott végtag amputálását vonhatja maga után.

cukorbeteg lába
A rendszeres ellenőrzéssel elkerülhetjük a végső megoldást, az amputálást

Diabéteszes láb tünetei

  • csökkent fájdalomérzés
  • csökkent hőérzet
  • láb kiszárazása, hámlása
  • nehezen gyógyuló sebek
  • láb ízületei deformálódnak
  • bőrkeményedés/tyúkszem
  • bizonytalan járás

Ilyen vizsgálatokra számítson

Amennyiben azt tapasztalja, hogy nem jelzi fájdalom a sérüléseit, úgy nagyon fontos, hogy mihamarabb forduljon orvoshoz! A vizsgálat során a lábak alapos átnézése történik, sebek, elváltozások után kutatva (ezt a betegnek otthon is rendszeresen el kell végeznie!), majd különböző tesztek segítségével ellenőrzésre kerül többek között a reflex, a verejték elválasztás, a vibrációérzet, a tapintó funkciók, a perifériás pulzus, valamint a hőérzet is - mondja Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

Ha cukorbeteg, a vizsgálatokat ne hagyja ki! Olvasson tovább!

Amennyiben bebizonyosodik az állapot megléte, úgy megfelelő terápiával elkerülhető a betegség romlása. Ennek keretein belül a legfontosabb a vércukorszint beállítása, a fájdalomcsillapítás, speciális cipő/talpbetét viselése, hidratálás, valamint a rendszeres otthoni önellenőrzés. Amennyiben már fekély is kialakult, úgy csakis komplex terápia vezethet eredményre, sebész, diabetológus, dietetikus, angiológus ortopéd orvos, bőrgyógyász bevonásával.

Forrás: Cukorbetegközpont



Hirdetés