Ezeket látta már?

Új diabétesz oktatási program indul

2018.05.16. Módosítva: 2018.05.16.
szello_istvan

Nagyszabású nemzetközi oktatási program indul általános iskolákban. Hírességek is közreműködnek majd abban az új általános iskolai diabétesz oktatási programban, amelyben diákok, tanárok, sőt a gyerekek szülei is átfogó ismereteket szerezhetnek a cukorbetegségről.

A programot a Nemzetközi Diabétesz Szövetség hozta létre részben azért is, hogy a cukorbeteg gyerekeket elfogadják az iskolákban - hangzott el az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sajtóeseményén, a budapesti Zsolnay Kávéházban, ahol Varga Iza, Kocsis Tibó és Szellő István is megmérette magát a diabétesz teszten. Ez a tudáspróba is része lesz az oktatási programnak, melyben az Egy Csepp Figyelem Alapítvány is közreműködik a következő tanévben.

A diabétesz program

A Nemzetközi Diabétesz Szövetség 6-14 éves gyerekek, szüleik és tanáraik számára hozta létre KiDS elnevezéssel iskolai oktatási programját, melyet a kezdeményezés mellett elkötelezett Sanofi - Aventis Zrt. felkérésére az Egy Csepp Figyelem Alapítvány valósít meg Magyarországon. A program hazai bevezetése a következő tanévben az úgy nevezett pilottal indul, melyben 5 iskola vesz részt. A cukorbetegség megismerésére, a 2-es típusú diabétesz megelőzésére és a diabétesszel élő gyerekek elfogadására irányuló iskolai programban a szakemberek mellett olyan hírességek is részt vesznek majd, mint Erős Antónia, Szellő István vagy éppen Kocsis Tibor.

Kocsis Tibó vércukorszintje normális. Kocsis Tibó vércukorszintje normális. Forrás: EgészségKalauz

A KiDS mellett tovább folytatódik az Egy Csepp Figyelem Alapítvány másik oktatási programja, a csaknem 5 éve indított "Belevalók". Az ingyenes képzés célja, hogy az óvópedagógusokat és tanítókat felkészítse a cukorbeteg gyerekek körüli mindennapi feladatokra. Eddig 40 állomáson csaknem 3000 pedagógus szerzett ismereteket a cukorbeteg kicsik gondozásáról. Szakmai partnerként a Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége segíti a "Belevalókat", amely 5. éve része az ELTE hivatalos képzési programjának. A programot évek óta támogató 77 Elektronika Kft. mellett a "Belevalók"mellé állt idén a Sanofi-Aventis Zrt. is.

Egyre többen szenvednek diabéteszben

A fenti kezdeményezések azért is fontosak, mert az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisa szerint az elmúlt években az 1-es típusú cukorbeteg gyermekek és serdülők száma 2594-ről 3668-ra emelkedett, 2-es típusú diabeteses gyermekek és serdülők száma pedig 401-ről 635-re növekedett. Különösen figyelemre méltó, hogy a 2-es típusú cukorbetegség gyermekkori előfordulásának aránya meglepően magas (15%).

A hagyományos Cseppont Patikaheteken május 14-27. között a már megszokott vércukor-, vérnyomás-, koleszterinmérés mellett mérőeszköz-, tesztcsík- és sebkezelő gél akció is várja az érdeklődőket az alapítvány logójával ellátott Cseppont Patikákban. Támogatók a Roche Magyarország Kft. és a Richter Gedeon Nyrt.

Kocsis Tibó vércukorszintje normális. Kocsis Tibó vércukorszintje normális. Forrás: EgészségKalauz

Varga Iza, Szellő István és Erős Antónia.

Az alapítvány 13-dik alkalommal rendezi meg ingyenes családi egészségnapját, az Egy Csepp Világnapot november 11-én, vasárnap, neves fellépőkkel, többek mellett a főtámogató 77 Elektronika Kft. jóvoltából. Novemberben kommunikációs kampánnyal a diabétesz szövődményeire is szeretné hangsúlyosabban felhívni a figyelmet. A "Szövődmények hónapjának" támogatója a Novo Nordisk.

Ezek az új gyógyszerek a cukorbetegek terápiájában - kattintson tovább!

Lesznek ingyenes szűrések is!

Az Egyszer Élünk Körút május végén indul, a sárga sátrak ott lesznek ismert futóversenyeken, fesztiválokon és családi napokon. A 77 Elektronikának, a Roche-nak és a HARTMANN-RICO Hungária Kft.-nek köszönhetően bárki megméretheti vércukrát, vérnyomását, koleszterinszintjét. A szűrésen a 77 Elektronika okos vércukormérőjét használják a szakemberek, amely a mérési eredményekből képes a vércukorszint hosszabb időn át való alakulását megbecsülni, illetve kiszámolni és jelezni a betegnek, ha megnőtt az esélye a hipoglikémiára, azaz a vészesen alacsony vércukorszintre. A szűrőkörút egyes állomásain a Diabess-Györgytea szakértői fitoterápiás tanácsadást tartanak az érdeklődőknek.

Kocsis Tibó vércukorszintje normális. Kocsis Tibó vércukorszintje normális. Forrás: EgészségKalauz

Varga Iza is büszkén mutatja a szép eredményét.

Az alapítvány népszerű programjában, a Magyarország Cukormentes Tortája versenyen idén is 5 döntős tortát választott ki a Bechmann György cukrászmester által vezetett zsűri. Május végén eldől, melyik édesség lesz a győztes.

Életből vett történetek adták az ötletet az idei 1%-is kampányhoz, melynek üzenetei az alapítvány programjaihoz kötődnek, és elérhetőek az alapítvány honlapján, valamint közösségi oldalán.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához