Ezeket látta már?

Kiderült: a fájdalom fertőző!

2017.08.28. Módosítva: 2017.08.28.
szaglas_fajdalom

Egyre több tanulmány igazolja, hogy a fájdalom fertőző lehet és sérülés vagy gyulladás hiányában is felléphet, mert szociális jelek is kiválthatják. Ez meg hogy lehet?

Azt eddig is tudtuk, hogy mások szenvedésének látványától egyesek maguk is érzik (vagy átérzik) a fájdalmat. A Monash Egyetem kutatói korábban már megállapították, hogy ez majdnem minden harmadik embernél tapasztalható.

Vannak köztük, akik már úgy születtek, hogy fokozott empátiával rendelkeznek, de olyanok is, akik valamilyen saját tapasztalat miatt érzik át jobban mások szenvedését. Érdekesség, hogy többeknél ugyanott jelentkezik fájdalom, ahol a beteg érzi azt.

A fájdalmat az orrunkban érezzük?

Egy amerikai tanulmány szerint azonban azt kell hinnünk, hogy nemcsak látvány útján "terjed a kór", hanem szaglás közvetítésével is. A véletlen felfedezésre akkor került sor, amikor az Oregon Health & Science University in Portland kutatói az alkoholmegvonás hatásait tanulmányozták kísérleti egereknél (az alkoholmegvonás leggyakoribb tünete az intenzív, testszerte jelentkező fájdalom).

Gyakran a házastársaink is szenvednek a fájdalmunktól Gyakran a házastársaink is szenvednek a fájdalmunktól Forrás: EgészségKalauz

Elsőként arra figyeltek fel, hogy a vizsgált egerek és a velük szomszédos kalitkában lévő kontrollok fájdalomérzékenysége alig különbözik egymástól, ám ha utóbbiakat egy másik helyiségbe vitték, akkor náluk jelentősen csökkent. Ezután a "szenvedő" állatok alól kivett almot átvitték az egészséges egerekhez, és megismételték a vizsgálatokat. Így derült ki, hogy a fájdalomérzékenység növekedése az alom révén is terjed.

Tény: a krónikus fájdalomban szenvedő betegek házastársai gyakran szenvednek megnövekedett fájdalomérzékenységtől.

Rejtélyes fájdalmak... Keressük az okát!

Vírusként terjedhet a fájdalom?

Az már tehát bizonyított, hogy a fájdalom szagmolekulákkal is terjedhet, persze ma még nem tudjuk, hogy ez a felfedezés igaz-e az emberekre is. Ha igen, az számos korábbi vizsgálat eredményét megkérdőjelezheti, hiszen eddig nem számoltak a kutatók azzal a lehetőséggel, hogy a fájdalom ragályos.

Ám az is lehet, hogy közelebb visz olyan rejtélyes jelenségek orvosi magyarázatához, mint például a fibromyalgia, amelynek legfőbb tünetei közé tartozik az egész testre kiterjedő izom- és ízületi fájdalom, illetve a csökkent fájdalomtűrés.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához