Ezeket látta már?

Ez a halálos betegség elsőre influenzának tűnhet

Agyhártyagyulladás influenza meningococcus kisgyerekek

Versenyfutás az idővel, vagy tudatos felkészülés egy kiszámíthatatlan, gyors lefolyású, és potenciálisan halálos kimenetelű fertőző betegséggel szemben?

Akiket leginkább veszélyeztet az agyhártyagyulladás, a csecsemők és a két év alatti kisgyermekek, valamint a kamaszok és a fiatal felnőttek, ezért jobban kell figyelni rájuk.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalomba hozatali engedélyét követően a hazai gyógyszertárakban is elérhető a fertőző agyhártyagyulladás egyik leggyakoribb okozója, a meningococcus B ellen a magas kockázatnak kitett, 10 éves és annál idősebbeknek védettséget nyújtó Trumenba védőoltás.

Nem csak a gyermekeket és a csecsemőket veszélyezteti az agyhártyagyulladás

"A fertőző agyhártyagyulladással kapcsolatos híradások legtöbb esetben a csecsemőket és kisgyermekeket érintő kockázatokat emelik ki a betegséggel kapcsolatban, ugyanakkor fontos leszögezni, hogy életmódjuk miatt a 10-25 éves korosztály védelmének biztosítása ugyanilyen jelentőséggel bír" – fogalmazott Zsigmond Krisztina, a Pfizer magyarországi vakcina üzletágának igazgatója.

A meningococcus betegség szempontjából a serdülők és fiatal felnőttek ugyanis fokozott kockázatnak van kitéve. A nagyobb rizikó az erre az életkori csoportra jellemző környezeti és életviteli sajátosságokkal, például a közösségi élet- és lakhatási formákkal (mint a kollégiumok, táborok), valamint utazási szokásaikkal, tömeges szórakozóhelyek, fesztiválok gyakori látogatásával magyarázható.

Tovább növeli a kockázatot, hogy kiemelkedően magas, mintegy 24%-os is lehet ebben a korcsoportban a tünetmentes hordozók aránya. Az a tény is a megelőzés mellett szól, hogy ez a korosztály nemegyszer csak a súlyosabb, időben később jelentkező tünetekkel fordul orvoshoz és kerül kórházba, ezért a meningococcus-fertőzés halálozása ebben a korcsoportban magasabb, mint a kisgyermekeknél.

24 óra alatt haláloslefolyású lehet az agyhártyagyulladás

Európában és hazánkban is a meningococcus okozta megbetegedések legnagyobb részéért a B csoportú meningococcus (MenB) felelős. A meningococcus betegség nem gyakori, de annál súlyosabb kórkép, ami influenzaszerű tünetekkel kezdődhet, és hirtelen, akár 24 óra alatt is halálos lefolyású lehet. A betegség halálozási aránya a rendelkezésre álló antibiotikum-kezelés ellenére is mintegy 10%-os. Akár a 20% ot is elérheti a gyógyultak körében, akiknél rokkantság, például végtag-amputáció, látás- vagy halláskárosodás, értelmi sérülés vagy a mozgás-koordinációt érintő végleges életminőség-romlás következik be.

"Természetesen 100%-os védelemről klinikai értelemben nem beszélhetünk, de családunk, szeretteink megóvása érdekében a védőoltás jelenti a jelenleg elérhető legbiztosabb megelőzési formát ezzel a rendkívül súlyos lefolyású betegséggel szemben" – jelentette ki az üzletágvezető. A Trumenba védőoltás értékelése serdülőknél és felnőtteknél egy nagy körültekintéssel végzett, globális klinikai vizsgálati program keretében valósult meg: a Pfizer több mint 20,000 serdülő és felnőtt – ezen belül mintegy 15,000 Trumenba-val oltott személy – adatait értékelte a meggyőző eredménnyel zárult program keretében.

"A világ egyik vezető oltóanyaggyártójaként a Pfizer eddig is jelen volt készítményeivel a meningococcus elleni küzdelemben. A 2 éven aluli gyermekek 70%-os állami támogatással kaphatják meg a C típus elleni oltást. Mára ez a súlyos, sokszor maradandó károsodást okozó, illetve halálos kimenetelű megbetegedést megelőző meningitis vakcina portfólió vált teljessé Magyarországon is" – tette hozzá Zsigmond Krisztina, aki szerint fontos lépés a fertőző betegségek megállításában, hogy a meningococcus eddigi A, C, W és Y szerocsoportjait követően mára a B-típusra is elérhető Pfizer által gyártott vakcina hazánkban.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Agyhártyagyulladás: ezt a 6 tünetet életmentő lehet észrevenni!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

agyhártyagyulladás

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához