Ezeket látta már?

Mi okozhatja az arcidegbénulást?

2018.05.19. Módosítva: 2018.05.20.
arcideg_benulas

Az arc idegeinek sérülését, és ebből következően a bénulását számos dolog okozhatja, a fertőzésektől a közvetlen sérülésekig. Az esetek egy részében pedig nem is lehet egyértelműen megállapítani, hogy mi áll az arcidegbénulás hátterében.

Az arcidegbénulás igen gyakran valamilyen fertőző betegséggel függ össze, azonban könnyen előfordulhat, hogy a fertőzés és az idegsérülés között hosszabb idő is eltelik. Jellegzetes szövődmény az arcidegbénulás például a herpes zoster vírus "újraaktiválódásának". Ez a víruscsalád felelős a bárányhimlőért, illetve az övsömörért. A bárányhimlőből való kigyógyulás után ugyanis a vírus a szervezetben marad, ahol "megbújhat" az idegdúcokban, így az arcidegben is, majd hosszabb lappangási idő után újra betegséget okozhat. Az arcidegbénulás herpes zosterrel összefüggő típusát Ramsay Hunt szindrómának nevezik, tünetei az arc bénulása mellett a hallászavarok, a fülfájás és a szédülés.

A középfülgyulladás is okozhat arcidegbénulást: a fülben kialakuló fertőzés átterjedhet a az idegekre és azt is gyulladásba hozhatja; ez pedig bénulással, funkcióvesztéssel járhat együtt. A Lyme-kóros betegek mintegy 10%-nál alakulhat ki arcidegbénulás.

Az arcidegbénulás okai között súlyos betegségek húzódhatnak meg Az arcidegbénulás okai között súlyos betegségek húzódhatnak meg Forrás: EgészségKalauz

Ha sérülnek az idegek

Természetesen, nemcsak fertőzések okozhatnak arcidegbénulást, hanem a fejet, illetve az arcot érő közvetlen sérülések (pl. csonttörések, zúzódások) is. Előfordulhat az is, hogy műtéti szövődményként alakul ki az arcidegbénulást, mert a beavatkozás során az ideg megsérülhet. Ez szerencsére a szakemberek óvatosságának, körültekintésének köszönhetően meglehetősen ritka. Azonban előfordulhat az is, hogy az arc idegeit "feláldozzák", például bizonyos daganatos betegségek esetén. A daganatok egyébként is szerepet játszhatnak az arcidegbénulás kialakulásában, egyrészt, mert magában az idegben is kialakulhat az elváltozás, másrészt az ideg közvetlen közélében kialakuló tumor nyomhatja azt, befolyásolhatja az ideg működését. A lassan kialakuló arcidegbénulás, illetve a beteg állapotának fokozatos romlása utalhat daganatos betegségre.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy bizonyos, idegkárosodással, idegroncsolódással járó betegségek annak ellenére jelentősen növelhetik az arcidegbénulás rizikóját, hogy közvetlenül nem "hatnak" az arc idegeire. Ezek közé a betegségek közé tartozik például az alkoholizmus, a cukorbetegség vagy a súlyos tápanyaghiány. A stroke, vagyis az agyvérzés is járhat együtt arcidegbénulással, ebben az esetben az agyban sérülhetnek azok a területek, melyek az arc izmainak mozgatásáért felelősek.

Az agyvérzéssel összefüggő arcidegbénulás jellegzetesen az arc alsó felét érinti, így a beszéd nehezen érthetővé válik, de a homlok izmait képes mozgatni a beteg (amikor az arcidegbénulást nem stroke okozza, akkor az egész arcon jelentkeznek a tünetek, pl. a beteg nem képes összevonni a szemöldökét). Szintén stroke-ra utaló tünet, hogy nemcsak az arc lehet érintett, hanem a kar vagy a láb izmait sem tudja mozgatni az érintett, illetve, hogy a bénultság mellett zavarodottság, eszméletvesztés is előfordulhat. A stroke akár életveszélyes is lehet, a tünetek észlelésekor azonnal mentőt kell hívni!

Semmilyen agyvérzést nem szabad félvállról venni! Olvasson tovább!

Előfordulhat, hogy úgynevezett idiopátiás arcidegbénulásról van szó, vagyis a probléma eredete nem meghatározható, annak kiváltó okát nem tudják megállapítani. Az arc idegeinek bénulásával járó betegségek közül az egyik leggyakoribb a Bell-féle arcidegbénulás. Azonban azt nem tudják egyértelműen meghatározni a szakemberek, mi is okozza ezt az elváltozást, csak lehetséges tényezőket (pl. vírusos eredetű fertőzéseket) tartanak számon.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához