Ezeket látta már?

Ezeket a betegségeket a kullancsok terjesztik

kullancs_levelen

A kullancsok csípésével a legtöbben a Lyme-kórt, illetve az agyvelő- és agyhártyagyulladást kötik össze, pedig ezeken kívül még jó néhány betegséget elkaphatunk ezektől az ízeltlábúaktól. Természetesen számtalan dologtól függ, hogy mivel fertőződünk meg.

A kullancsok jó néhány betegséget okozó patogént hordozhatnak, vírusokat, baktériumokat és protozoákat is. Ráadásul egy-egy kullancs nemcsak egyféle kórokozót hordozhat, így előfordulhat, hogy valaki egyszerre több betegséggel is megfertőződik. Ez természetesen sokkal nehezebbé teszi nemcsak a diagnózist, de a kezelést is. Ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy az a kullancs, mely megcsípett minket, semmilyen kórokozót nem hordoz.

Nem érdemes azonban kockáztatni, egy-egy kirándulás után alaposan nézzük át a testünket, és az esetleges kullancsot minél gyorsabban szedjük ki. Ha pedig bármilyen betegségre utaló tünetet észlelünk magunkon (pl. lázat, fejfájást, bőrkiütést), azonnal forduljunk orvoshoz! Jelenleg tíznél is több olyan betegség ismert, melyet a kullancstól kaphatnak el az emberek (és nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a kullancsok a házi kedvenceinket is megfertőzhetik).

A kullancsok előfordulási helyétől is függ, milyen betegséget terjesztenek

Az, hogy mely betegség veszélyeztet minket leginkább a kullancscsípés után, elsősorban a földrajzi elhelyezkedéstől függ. A kullancsok különböző alfajai ugyanis a világon mindenhol megtalálhatóak, és különböző területeken más-más kórokozókat hordozhatnak. Hazánkban a leggyakoribb, kullancscsípésekkel összefüggő betegségek a vírusos eredetű kullancs encephalitis, vagyis az agyhártya- és agyvelő-gyulladás, a Lyme-kórnak nevezett bakteriális fertőzés, valamint a nyúlpestisnek is nevezett tularémia.

Néhány éve pedig a krími-kongói vérzéses láznak (CCHF-nek) nevezett, rendkívül súlyos, fertőző betegség is megjelent hazánkban néhány vizsgált kullancsban. Mivel a kullancsok okozta betegségeket nem egyszerű azonosítani, viszont, ha nem kezdik meg időben a kezelést, bármely betegségnek lehetnek súlyos, akár halálos szövődményei, a kezelőorvos rutinszerűen antibiotikum szedését javasolhatja, és ezt egészítheti ki később a megfelelő kezelés.

Ön mennyire felkészült a témában? Ide kattintva elolvashatja a leggyakoribb tévhiteket a kullancsokról!

Érdemes tisztában lenni más betegségekkel is, melyeket a kullancsok terjeszthetnek, különösen akkor, ha sokat utazunk. A leggyakoribb, kullancsok által terjesztett betegségek közé tartozik például az úgynevezett visszatérő láz, a tífuszláz, a foltos láz, a már említett krími-kongói vérzéses láz vagy a babeziózis.

Különösen külföldön, de hazánkban is sokat segíthetünk a kezelőorvosnak, ha a kiszedett kullancsot egy tiszta, jól záródó, műanyag fiolába tesszük, és ha szükséges, megmutatjuk azt a szakembernek.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához