Ezeket látta már?

Kiváló Onkológiai Centrum 2017: Szent István és Szent László Kórház

2017.12.12. Módosítva: 2017.12.12.
medicinaforum_dijatadas

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Centrumának munkáját ismerték el a „Kiváló Onkológiai Centrum 2017.” kitüntető díjjal.

Értékelték, hogy a nemrég új épületbe költözött centrum országosan is jelentős betegforgalmat bonyolít, emellett egyszerre aktív részese a gyógyszerkutatásoknak, a hazai és nemzetközi tudományos életnek, valamint több országos jelentőségű orvosszakmai és betegtámogató kezdeményezés is a centrumhoz kötődik. A díjat Bodoky György osztályvezető főorvos az osztály hatvan munkatársa nevében vette át.

Kiváló Onkológiai Centrum 2017

A "Kiváló Onkológiai Centrum 2017." díjat a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) alapította, eredményt a Medicina Fórum konferencián hirdettek Budapesten. A 2017-es győztest prof. dr. Tímár József, a Semmelweis Egyetem II. számú Patológiai Intézet igazgatója jelentette be: a díjat prof. dr. Bodoky György, a Szent László Kórház onkológiai osztályának megalapítója, a ma már egyesített centrumként, kiemelt onkológiai ellátóhelyként működő központ vezető főorvosa vette át.

– Az elismerés annak a mintegy hatvan munkatársamnak szól, akik nap mint nap a betegek érdekében dolgoznak a fekvőbeteg osztályon, az ambulancián vagy a centrumhoz tartozó hospice részlegen. Az osztályunk viszonylag kicsi, 38 ágyas, ennek ellenére Magyarország egyik legnagyobb forgalmú onkológiai ellátóhelye. Nemcsak a területünkhöz tartozó budapesti betegeket fogadunk, hanem az ország minden részéből érkeznek pácienseink. A centrumban évente 6 ezer fekvőbeteget és 30 ezer ambuláns beteget látunk el – adott összegzést Bodoky György.

Az eredményt Budapesten hírdették meg, a Medicina Fórum konferencián. Az eredményt Budapesten hírdették meg, a Medicina Fórum konferencián. Forrás: EgészségKalauz

Nemcsak alkalmazzák, alakítják is az orvostudományt

Kiváló Onkológiai Centrum 2017.A díj indoklásában elhangzott: az osztály az ország egyik orvosszakmai és tudományos központja. A centrumban nemcsak alkalmazzák a legkorszerűbb terápiás protokollokat, hanem aktív részesei a hazai szakmai ajánlások kidolgozásának is. Az osztály orvosainak azáltal is közvetlen rálátása van az onkológiai kutatások élvonalára, hogy folyamatosan számos beteget kezelnek nemzetközi klinikai gyógyszervizsgálat keretében, amikor a még rutinszerűen nem alkalmazott, új hatóanyagokat kaphatja meg a páciensek egy része.

Itt működik a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság titkársága, a Klinikai Onkológia című országos tudományos folyóirat szerkesztősége. Számos onkológiai tankönyv, sok orvostovábbképző szimpózium és kongresszus megszervezése fűződik az osztályhoz. A centrummal együtt dolgozó Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány adja ki az országos Rákgyógyítás Magazint, működteti a havonta több mint 100 ezer látogatást regisztráló Rákgyógyítás.hu internetes oldalt is. Az onkológia adott szakmai segítséget a mára országosan elismertté vált Gyógyulj Velünk Egyesület elindulásához is. A Tűzmadár Házban a betegek pszichológiai, fizikai és szociális rehabilitációját segítik.

Az eredményt Budapesten hírdették meg, a Medicina Fórum konferencián. Az eredményt Budapesten hírdették meg, a Medicina Fórum konferencián. Forrás: EgészségKalauz

A díjat aSzent István és Szent László Kórház kapta.

Kihívások betegeknek, dolgozóknak

MOTESZ, Medicina Fórum elismerő oklevélMíg az ellátott betegek nagy száma egyik oldalról nagy teljesítmény, a betegek ebből gyakran a zsúfoltságot tapasztalták meg. Nem tagadja ezt az osztályvezető főorvos sem, sőt önkritikusan hozzáteszi: a betegellátás körülményei éppúgy, mint az ambulancia és a fekvőbeteg osztály állapota is hosszú éveken át méltatlan volt a betegekhez és az osztály dolgozóihoz egyaránt.

– Óriási kontraszt volt tapasztalható az épületek, kórtermek, várók állapota és az osztály szakmai munkájának színvonala között. A betegek bizalma révén mindig túlnőtte a centrum a kapacitásbeli kereteit, így mindig több betegünk volt, mint amennyit megerőltetés nélkül el tudtunk volna látni. Tudjuk, hogy a tumultus rendkívül megterhelő a nehéz betegség terhét cipelő pácienseink és kísérőik számára. Nagyon sok türelmet kívánt az orvosoktól, az ápolóktól és az osztály minden munkatársától is nap mint nap az adott keretek között dolgozni – fogalmazott Bodoky György.

A helyzet 2017-ben gyökeresen megváltozott, amikor a kórházon belül új épületbe költözött a centrum. Gördülékenyebb lett a betegellátás, javultak a várakozás körülményei, tágas, világos, a korábbinál kisebb ágyszámú kórtermeket, modern kemoterápiás kezelőket alakítottak ki, javultak az orvosok és ápolók munkafeltételei is. Több helyiség légkondicionált, a betegeknek internetet és számítógépeket is biztosítanak a kezelések idejére, az épületben az alkotók adományai révén egy kortárs művészeti galériát alakítottak ki, a centrum mellett pedig az Esterházy Péter Emlékpark szolgálja a feltöltődést.

Nyílvánosság teszi molekuláit a gyógyszergyár! Tudjon meg róla többet!

További kategóriákban a MOTESZ elismerését érdemelte ki az egyetemek közül a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ, az országos intézetek közül a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, a megyei kórházak sorából a Tatabányai Szent Borbála Kórház, a városi kórházak közül pedig a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház.

forrás: rakgyogyitas.hu

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához