Ezeket látta már?

A rohamivás következményei

2013.12.18. Módosítva: 2015.11.04.

Igen sok fiatal lány esik kómába az alkoholtól Németországban... Egyre gyakrabban kerülnek kórházba a fiatalok, főképp a lányok az alkohol mértéktelen fogyasztása miatt Németországban a wiesbadeni statisztikai hivatal felmérése szerint.

Az elmúlt évben összesen 26 673, 10 és 19 éves kor közötti fiút és lányt kezeltek kórházban alkoholmérgezés és annak következményei miatt. Az elmúlt 12 évben, amióta felméréseket végeznek ebben a témában, nem volt még ilyen magas ez a szám - közölte a hivatal.

A rohamivás következményei

A kórházi ellátásra szorult részeg fiatalok között elsősorban a lányok és a fiatal nők száma növekedett meg. Az összes kezelt kétharmada kiskorú volt(!), három százalékponttal több, mint 2011-ben.

A korosztályra lebontva százezer főre 333 kómába esett részeg fiatal jut, a korábbi évhez képest 2,4 százalékkal több. Bár mint mindig, főként a fiúkra és a fiatal férfiakra jellemző, hogy eszméletvesztésig isznak (százezer főre 394 ilyen eset jut), a lányoknál és fiatal nőknél is erősen megnőtt az esetek száma a korábbi évhez viszonyítva: a százezer főre jutó 269 eset ötszázalékos emelkedést jelent. A fiúknál csak 0,8 százalékos volt a növekedés.

Az alkohol miatt kórházba került fiúk és lányok együttes száma 2010 kivételével folyamatosan nő - mondják a statisztikusok. 2011-hez képest az idei növekedés 1,2 százalékos.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához