Ezeket látta már?

Ezért fontos a klinikai vizsgálatok kiaknázása

2018.04.27. Módosítva: 2018.04.28.
korhazi_szoba

A klinikai vizsgálatok intézményi menedzsmentjének optimalizálása érdekében tanácsadást, konzultációs lehetőséget kínál a kórházak vezetői részére az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.

A Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszusán az OGYÉI standján az Intézet szakértői várják az érdeklődő kórházvezetőket, akiket adott esetben saját intézményeikben is felkeresnek, személyre szabott tanácsadással segítve azt, hogy többféle szempontból is a lehető leghatékonyabb módon élhessenek a klinikai vizsgálatok kínálta lehetőségekkel.

Klinikai vizsgálatok Magyarországon

Nem véletlen, hogy 2018-ban az OGYÉI kiemelt figyelmet szentel a klinikai vizsgálatoknak, hisz a magyarországi intézetek jelentős hányada jelenleg is sikeresen részt tud venni klinikai vizsgálatokban, ugyanakkor 2016 óta egész Európában – egy-egy kivételtől eltekintve­­ – csökkenni kezdett mind az új kérelmek, mind a futó vizsgálatok száma, mely láthatóan visszatér a 2013-as szintre. Néhány hasonló adottságú versenytárs (Lengyelország, Csehország) esetében a magyarországinál kisebb mértékű a csökkenés, sőt, új kérelmek tekintetében a trend megtorpanni, megfordulni látszik ezen országok vonatkozásában – állítja dr. Pozsgay Csilla, a gyógyszer-engedélyezési hatóság vezetője.

A verseny tovább élesedik, amiként csökken a vizsgálatok száma és kiegyenlítődnek a hatósági engedélyeztetési határidők Európa szerte. Számos nyugat-európai ország várhatóan pozícióban marad, a kelet-európai országok között viszont átrendeződésre lehet számítani.

klinikai_vizsgalatok

Mindenképpen lépni és tenni kell azért, hogy Magyarország nyertese legyen a változásnak, ebben pedig óriási a kórházigazgatók felelőssége. A klinikai vizsgálat egy lehetőség, melynek keretében számos érintett jelentős előnyökhöz juthat. Így például a klinikai vizsgálatba bekapcsolódó betegek rendszerint a legkorszerűbb kezelésekhez juthatnak hozzá, egy-egy fejlesztés alatt álló készítmény a gyógyíthatatlan vagy ritka betegségekben is reményt nyújthat.

Miért fontosak a klinikai vizsgálócentrumok?

A klinikai vizsgálócentrumot működtető kórházak emberi erőforrás megtartó ereje nő, hisz a vizsgálat kivitelezéséért díjazás illeti meg a kórházat, az orvosok, szakdolgozók tevékenységükért anyagi juttatásban részesülnek. A modern technológiák és innovatív terápiák megismerésével az orvosok új ismeretekre tehetnek szert, a jövő gyógyszereivel kapcsolatosan közvetlenül szerezhetnek tapasztalatokat. A klinikai vizsgálat sikeres, minőségi kivitelezése növeli az intézet és szakembergárdájának megbecsültségét akár nemzetközi kontextusban, ismertségét a betegek felé. Ez adott esetben új, vagy visszatérő megbízásokat eredményezhet.

Az EU tagállamaiban tapasztalható tendenciát meg kell állítani, ez nemzetgazdasági érdek is, hiszen a klinikai vizsgálatok során elvégzett beavatkozások nem terhelik az egészségbiztosítási kasszát, az intézmények esetében a klinikai vizsgálati bevétel pedig mérsékeli a forrásigényt. Az ily módon befolyó bevételek lehetőséget kínálnak arra, hogy az intézményvezetők növelhessék az egészségügyi szakszemélyzet jövedelmét is. Az egészségügyi intézetben alkalmazott vizsgálati koordinátorok, illetve versenyszférában dolgozó, klinikai vizsgálatok szervezésével foglalkozó szakemberek iránti igény pedig hatással van a munkahelyteremtésre.

Ilyenek lesznek az új gyógyszeres dobozok - kattintson tovább!

Az OGYÉI főigazgatója reméli, hogy a kórházigazgatók élnek az OGYÉI által kínált lehetőséggel, hisz az intézményi klinikai vizsgálati folyamatok menedzsmentjének finomhangolása egy fontos eszköz lehet abban, hogy hazánk megtartsa jelenlegi pozícióját, ideálisan növelje részvételét e területen a kedvezőtlen globális trend ellenére; összehangolt és tudatos lépések hiányában félő, hogy betegeink esélyét csökkentjük a klinikai vizsgálatok keretében elérhető leginnovatívabb gyógyszeres terápiákhoz való hozzáférés tekintetében.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához